Vas Gereben

Vas Gereben (1823-1868)

Voltak olyan évek, hogy Vas Gereben népszerűségben Jókaival vetekedett, és manapság már a nevét is alig ismerik. Rövid túlbecsülés után indokolatlan lebecsülés következett. És tulajdonképpen nem érthető, hogy miért kopott ki ennyire az olvasók köréből. Hiszen nagyon jóízű, kitűnő humorú, gazdag képzeletvilágú, igazi szórakoztató író, aki nagyon sok részletmozzanatot örökített meg a XIX. század első felének magyar világából. Petőfivel egyidős volt, ő is 1823-ban született, munkásságának java része a Petőfi halála utáni nem egészen két évtizedre esik, és nem sokkal a kiegyezés után halt meg, 1868-ban, negyvenöt éves korában. Nem volt sem úr, sem paraszt: urasági ispán jogásznak álló fia, aki mindig is hangoztatta, hogy ő abból a középosztályból származik, amelyet az úr parasztnak tekint, a paraszt meg úrnak, tehát idegen itt is, ott is. Ő pedig világéletében szeretett volna otthonos lenni itt is, ott is. Áhítozott a népszerűségre, amelyet lehetővé tett színészkedő-anekdotázó alkata: ahol megjelent, ott kis társaságot is, nagy közönséget is el tudott szórakoztatni. Ugyanakkor azonban kötekedő ember volt, szellemessége tudott és szeretett gyilkos élű lenni, humoros formában sértően kritizálni. Ezért nevezték el egyik baráti körében már ifjúkorában Vas Gerebennek. A gereben fésűforma goromba mezőgazdasági eszköz, amellyel a növényi rostokat, például a kenderét, kényszerítik rendre. Ha a gereben vasból készül, még gorombább. Ő pedig kedvtelve vállalta ezt a hibákat durván fésülő szerepet, és írói néven Vas Gerebennek nevezte magát.

Igazi neve Radákovics József volt. Zilált, verekedő, majd később duhaj ifjúságában városról városra hányódik, iskolából iskolába kerül, nem egyből eltanácsolják, vagy éppen kicsapják, miközben hamar kiderül kimeríthetetlen anekdotázó kedve, játékos szellemessége és könnyed fogalmazókészsége. Ifjan hol azt jósolják, hogy garázda részeges lesz, hol azt, hogy a nemzet nagy írója. Ott is hagyja az iskolákat, hogy író legyen. És ez nem is könnyű kenyér. Hol nyomorog, hol elherdálja, amit keres. Az anyagi gond soha életében nem távozik tőle, noha igen jól fizetik meg néha, amit ír. Végre is valami rendes foglalkozásra vágyik. Ügyvéd akar lenni. De ahhoz, hogy tovább tanulhasson, szükséges lenne, hogy kellő bizonyítványai legyenek. Ő azonban nem fejezte be a középiskoláit. És akkor jön a szerencsés véletlen. Az országban városról városra járó, szerencsét próbáló Radákovics József útja során összeismerkedik egy fiatalemberrel, akit Radankovics Bódog Józsefnek hívnak. Radankovicsnak megvan minden bizonyítványa, holott nem is akar jogász lenni. Radákovics jogász akar lenni, de nincs hozzá bizonyítványa. Kérdésére Radankovics elmondja, hogy minden irata a sárvári uradalom tiszttartói hivatalában van. Oda küldte be, mert idővel ott akar elhelyezkedni. Radákovics fogja magát, megváltoztatja útirányát, elmegy Sárvárra, bemutatkozik mint Radankovics, és visszakéri iratait. Gyanútlanul visszaadják neki. Ő pedig ezekkel az iratokkal beiratkozik jogásznak. Radankovics József néven lesz idővel ügyvéd Győrött. Jó jogász lett, és a rövid ügyvédi gyakorlat is alkalmas a számára, hogy még többet tudjon meg a világról, emberi jellemekről, családi perekről. Mert amit hányatott életében lát, hall, tapasztal, azt magába szívja, és mindenből anekdota lesz.

1848-ban a forradalom elragadja. Az agitátor szerepére vállalkozik. A kormány örömmel veszi tudomásul a tervét, hogy Nép Barátja címmel lapot indítson a falu számára, s abban magyarázza a forradalom céljait. Arany Jánost adják mellé társszerkesztőnek, de Aranynak hamarosan elmegy a kedve Vas Gereben túlságosan vulgarizáló hangjától. Vas Gereben egyedül csinálja tovább. Később a lap a nemzetiségek nyelvein is megjelenik. Az író országszerte népszerű lesz. Élete legboldogabb kora ez a néhány hónap. Nem sokkal azelőtt, 1847-ben nősült, Győr legszebbnek mondott leányát hódította meg. Már megszületett első gyermekük is.

De azután jön a bukás. Az elnyomó hatóságok körözik a Nép Barátjának szerkesztőjét, s ő faluról falura bujdokol. Végre idegekkel nem bírja tovább, lesz, ami lesz, maga jelentkezik a hatóságnál. Erre a hírre felesége rosszul lesz, megszüli második gyermeküket, és a szülésbe belehal. Pedig Vas Gereben megússza rövid börtönnel, csak az ügyvédségtől tiltják el.

Meg kell élnie, és el kell tartania két kisgyermekét. Ettől kezdve szakadatlan munka és szakadatlan gond az élete. Tele van mesélnivalóval. Nagyon sokat tud a magyar világról attól az időtől kezdve, amikor az ő szülei voltak fiatalok. Apjától hallott még a napóleoni háborúk hazai kalandjairól. Ezt a kort idézi fel első nagy sikerű regényében, a Régi jó időkben. A siker óriási. Már meg is tudna élni, ha tudna bánni a pénzzel. De minden forint elolvad a kezében.

Szertelenül él, és szertelen tempóban ír. A francia háborúk és a forradalom közötti négy évtized az ő vadászterülete. Úgy meséli el az akkor félmúltnak számító emberöltőt, hogy való történelem és kitalált mese, hiteles alakok képzelt hősökkel együtt kavarognak az anekdoták végtelenjéből kikavarodó cselekményekben. Következik a reformkor regénye, a Nagy idők, nagy emberek, azután alighanem legjobb műve, a vándorszínészekről szóló regény, A nemzet napszámosai és minden évben egy újabb könyv. Az olvasók már várták az új Vas Gereben-regényt. Elnézték egyenetlenségeit, pongyolaságait, elragadta őket az áradó mese, a kitűnő figurák áradata, a mulatságos helyzetek mesteri rajza. De semmi pénz nem volt elegendő, és ezért újra meg újra lapokat alapít, és valamennyibe belebukik. Közben újra megnősül, de a mostohaanya és a gyerekek sehogyan sem tudnak összebékülni. Az író a gondok és az otthoni feszültségek elől is szinte belemenekül az írásba. Nemegyszer összecsapja a regényt, de a leghevenyészettebben is van nagyon sok jó mozzanat, nemegyszer hiteles korábrázolás, és valamennyi fölött ott lebeg az író derűje és elbeszélő modorának bája.

1867-ben a kormány helyesnek látja, ha most újra megindítja a Nép Barátját, hogy most a kiegyezés szükségességét magyarázza a falunak. És Vas Gereben hiszi is, hogy nincs más megoldás, mint a kiegyezés. Ezért is, de mert ez végre nyugodt jövedelmet adna, vállalja az új Nép Barátja szerkesztését. Ezt sokan nagyon rossz néven veszik tőle. Negyvennyolc árulójának mondják. És ezt nagyon is a szívére veszi. A sok izgalom, a sok gond megviseli idegeit is, szívét is. Gyakran kísérti a szívgörcs. Nem sokkal a kiegyezés után Bécsbe utazik, hogy onnét írjon tudósítást lapjának. A bécsi utcán fogja el a szívgörcs, befut egy patikába, hogy orvosságot kérjen, de mielőtt kiszolgálnák, összeesik és meghal.

Egy ideig még nagyon olvasott volt. Népszerűsége évtizedről évtizedre csappant. Ma már úgyszólván senki sem olvassa. Kár. Műveinek sok hibája van, de mégis jó és kellemes író. A valóságnak inkább csak a felszínét látja, de azt nagyon jól. Kitűnően ragadja meg a XIX. század első felének atmoszféráját, nagyon sok jellemző mozzanatot örökít meg, elbeszélő modora még akkor is vonzó, ha összecsapja, amit megfogalmaz. És néha igazán jó műveket hozott létre. A nemzet napszámosai mindenképpen klasszikus regényeink közé tartozik. De például a Pörös atyafiak is olyan szemléletesen idézi elénk a régi Magyarország életének köznapjait, hogy kár volt annyira elfelejteni. És amikor legnagyobbjainknak, Petőfinek és Madáchnak születési évfordulóját ünnepeljük, ne feledkezzünk meg arról, hogy Vas Gereben is 1823-ban született.

Forrás: OSZK-MEK – A magyar irodalom arcképcsarnoka

Összesen 12 találat