Mercator Stúdió
Elektronikus  Könyvkiadó
Éljenek a fák! Ha elektronikus könyvet vásárol, ők is hálásak!

Üzleti elveink

Többet

Gyorsabban

Kevesebbért

                              


 

Microsoft Word


Mindent megtalál webáruházunkban!

Itt minden Word könyv elérhető!


Vélemények

Köszönöm megrendelésem hihetetlenül gyors lebonyolítását. Én már másodszor rendeltem Önöktől, és most is el voltam kápráztatva a gyorsaságtól, és a kiszolgálás milyenségétől. Bízom benne, hogy az utánvét is, valamelyest Önök felé is ilyen gyors lesz. Ezt oktatni kellene minden iskolában, hogyan is kell törődni a vevőkkel, és hogyan lehet megtartani őket. Nagyon köszönöm az ajándék könyveket - nevezzük így a CD-n található ajándékokat. Mindenkinek ajánlani fogom Önöket környezetemben, és ahol csak tudom, mert igazán megérdemlik. Nemsokára ismételten összeállítom rendelésemet, és elküldöm interneten keresztül.  

Sándor Lászlóné, Érd

A megrendelés visszaigazolása után...

"Nagyon köszönöm levelét, és nagyon várom a küldeményt!

Az ajándék könyveket külön köszönöm! Ez volt az első vásárlás Önnél, de biztosan tudom, hogy lesz folytatás! Informatika tanárként a kollégáimat biztosan rábeszélem a lehetőségre, sőt, a diákokat is tájékoztatni fogom."

Két nappal később...

"Megjött a küldemény, átvettem és NAGYON ÖRÜLÖK neki! Köszönöm!
Igaza van:
1. védjük a fákat
2. nem ekkora helyet foglal több kötet könyv
3. kényelmes a használata (bár ágyban fekve nehéz ölelni a monitort :-))
4. köszönöm az ajándékot, kellemes lesz ismét belelapozni a magyar irodalom klasszikusaiba
5. ára verhetetlen (bár kifizetni sok volt a ped. fizetésből)
FELTÉTLEN megismertetem az Ön lehetőségét kollégáimmal, tanítványaimmal, mert elégedett vagyok!"

Erdei Ferenc, Szigetszentmiklós.

A Microsoft Word szövegszerkesztő programjával foglalkozó könyveink:

Microsoft Office Word 2016 Biblia magyar változat
Microsoft Office Word 2016 alapok - magyar változat 
Microsoft Office Word 2016 formázás - magyar változat
Microsoft Office Word 2016 gyorsítás - magyar változat
Microsoft Office Word 2016 objektumok - magyar változat 
Microsoft Office Word 2016 testre szabás - magyar változat
Microsoft Office Word 2013 Biblia magyar változat
Microsoft Office Word 2013 alapok - magyar változat 
Microsoft Office Word 2013 formázás - magyar változat
Microsoft Office Word 2013 gyorsítás - magyar változat
Microsoft Office Word 2013 objektumok - magyar változat 
Microsoft Office Word 2013 testre szabás - magyar változat
Microsoft Office Word 2013 Biblia angol változat
Microsoft Office Word 2013 alapok - angol változat 
Microsoft Office Word 2013 gyorsítás - angol változat
Microsoft Office Word 2013 objektumok - angol változat 
Microsoft Office Word 2013 formázás - angol változat
Microsoft Office Word 2013 testre szabás - angol változat
Microsoft Office Word 2010 Biblia
Microsoft Office Word 2010 alapok - magyar változat
Microsoft Office Word 2010 gyorsítás - magyar változat
Microsoft Office Word 2010 objektumok - magyar változat
Microsoft Office Word 2010 formázás - magyar változat
Microsoft Office Word 2010 testre szabás - magyar v.
Microsoft Office Word 2007 Biblia
Microsoft Office Word 2003 Biblia
Microsoft Office Word 2007 alapok - magyar változat
Microsoft Office Word 2007 testre szabás - magyar v.
Microsoft Office Word 2007 gyorsítás - magyar változat
Microsoft Office Word 2007 objektumok - magyar változat
Microsoft Office Word 2007 kezdő lépések - magyar változat
Microsoft Office Word 2007 formázás - magyar változat
Microsoft Office Word 2007 alapok - angol változat
Microsoft Office Word 2007 formázás - angol változat
Microsoft Office Word 2007 objektumok - angol változat
Microsoft Office Word 2007 gyorsítás - angol változat
Microsoft Office Word 2007 testre szabás - angol v.
Microsoft Office Word 2003 alapok - magyar változat
Microsoft Office Word 2003 formázás - magyar változat
Microsoft Office Word 2003 objektumok - magyar változat
Microsoft Office Word 2003 gyorsítás - magyar változat
Microsoft Office Word 2003 testre szabás - magyar v.
Word XP gyorsreferencia - magyar változat
Microsoft Word 2002 - magyar változat
Word 2000 gyorsreferencia - angol változat
Word 2000 gyorsreferencia - magyar változat
Microsoft Word 2000 - angol változat
Microsoft Word 2000 - magyar változat
Microsoft Word 2000 feladatok és megoldások
Word 97 gyorsreferencia - angol változat 
Word 97 gyorsreferencia - magyar változat
Microsoft Word 97 - angol változat
Microsoft Word 97 - magyar változat
Microsoft Word 97 feladatok és megoldások
Word 7.0 gyorsreferencia - angol változat 
Word 7.0 gyorsreferencia - magyar változat 
Word 7 for Windows - angol nyelvű változat 
Word 7 for Windows - magyar nyelvű változat 
 

Kapcsolódó ECDL könyvek:

Szövegszerkesztés - MS Office 2010 rendszerben
Szövegszerkesztés - MS Office 2007 rendszerben
Szövegszerkesztés - MS Office 2003 rendszerben
Szövegszerkesztés - MS Office XP-vel
Szövegszerkesztés - MS Office 2000-rel <
 

A Microsoft Word szövegszerkesztője az egész világon elterjedt, közismert, közkedvelt és az eladási listákat vezető program. Ezt bizonyítják a programról megjelent szakkönyvek is.

A Word 7.0-ás változata könnyebben kezelhető a korábbi változatnál, hatékonyabb, kellemesebb kezelői felületet nyújt a kezdő és haladó felhasználók számára egyaránt. A programkörnyezet egyes elemei már ismertek voltak a program korábbi változataiból (menük, helyi menük). Ezek most a Windows 95 átgondoltabb kezelői felületének formáját öltötték magukra. A megelőző, 6.0-ás verziószámú programváltozattal szemben ez a program igazi 32 bites alkalmazás. Ez megmutatkozik a program sebességében is. Jelentősen módosítottak az állományok kezelésén, a dokumentumok tárolásán, keresésén, betöltésén. A 6.0 változatban megjelent „Varázslók” száma gyarapodott. Minden eddiginél jobban törekedtek a fejlesztők az Office programcsomag egységének biztosítására. Ez megjelenik a programok jobb együttműködésében és azonos „kinézetű” funkcióiban. Ilyeneket futtatva sokszor már azt is elfeledhetjük, hogy éppen melyik alkalmazást töltöttük be (lásd a munkafüzetek megnyitását). Az elektronikus postázás sokkal könnyebbé vált. Módosítottak a helyesírás-ellenőrzésen, beépítették az automatikus ellenőrzést, de a dokumentumok egyszerű kezelése, mozgatása, gördítése is könnyebb lett. Könnyebbé vált a mozgás a dokumentum lapjain az aktív oldal gördítősávon kijelzésével. Teljesen átdolgozták a Súgót. Megváltozott a program indítása is.

A Word 97 felismeri a Word 95 vagy 6.0 programmal készült fájlokat. Beolvasás során ezeket Word 97 formátumúvá konvertálhatjuk. Ez a formátum többek között arról nevezetes, hogy megoldja a Word dokumentumok régi nagy problémáját, azaz a túlságosan nagy méretű dokumentumok tárolását. Ennek érdekében a Word a beillesztett képeket tömörítetten tárolja, így a méretcsökkentés igazán a sok ábrát tartalmazó dokumentumokon érvényesül.
    A Word 95, illetve 6.0 egyes parancsai és szolgáltatásai a Word 97-ben a menüszerkezet új helyére kerültek, ugyanakkor számos új parancs jelent meg. Többek között HTML formátumba is menthetünk, illetve szerkesztett dokumentumot több változatba menthetjük és követhetjük a verziókat, vagy akár elektronikusan postázhatjuk a fájlt. A szövegbe hiperhivatkozásokat, képeket, szövegdobozokat illeszthetünk. Megjelent a jobb áttekintést biztosító Tallózás nézet és a Dokumentumtérkép. A táblázatok létrehozása, megrajzolása sokkal egyszerűbb lett. Beállíthatjuk a dokumentum hátterét, oldalszegélyeit, a táblázatcellák írásirányát.

A Word 2000 felismeri az összes korábbi Word változattal készült fájlokat (beleértve a DOS alatt futó verziókat is). Beolvasás után ezeket Word 2000 formátumban menthetjük, amely teljesen kompatíbilis a 97-es változat formátumával, vagy egyéb formátumokra is konvertálhatunk. A Word 2000-ben készült fájlok is elmenthetők a korábbi változatok, azaz a Word 97 (8-as verzió), a Word 7.0-es vagy 6.0-os verziójának megfelelő formátumban, ekkor azonban a Word 2000-ben megjelent új formázások eredményei elvesznek. Gondjaink lehetnek az így mentett állományokkal, ha egyéni tulajdonságokat mentettünk el az adatlapon (ezeket érdemes a mentés előtt törölni).
   Az új telepítő eszközzel a szükséges programösszetevők gépünkre másolása egyszerűbb, esetenként gyorsabb lett. A program esetleges hibáit, sérüléseit a Windows Installer-féle telepítő segítségével félig önműködően javíthatjuk.
   Az Office 2000 programcsomag telepítésekor a programok menüszerkezete, gyorsbillentyűi, ikonjai teljes terjedelmükben a gépünkre kerülnek, azonban ezek közül először csak a legfontosabb parancsok érhetők el. Ha szükségünk van bármelyik ilyen programra vagy összetevőre, kattintsunk a parancsra, és az Office 2000 telepíti a programot vagy az összetevőt (ehhez kell később is a telepítő lemez). Egy idő (körülbelül egy hét) után azonban helyreáll az egyensúly. Ennyi idő alatt a programok általunk használt szinte minden parancsát legalább egyszer kiadjuk.
   A személyes fájlokon, például a dokumentumokon, sablonokon kívül a Microsoft Windows telepítője megkeresi és kijavítja a telepített Microsoft Office 2000 programmal kapcsolatban felmerült hibákat.
   Első használatkor telepített összetevő például az elválasztási funkció, különféle importszűrők (.cgm, .cdr, .fpx, .xls, .pcd, .png, .pcx stb.), konverterek, lapszegélyek, digitális kamera és lapolvasó támogatás, varázslók, súgók és segédek, szinonimaszótár és még más ritkábban használt elemek. Egyes programrészek csak egyéni telepítéssel másolhatók számítógépünkre. Így az egyenlet­szerkesztő, az iratgyűjtő, a Microsoft Photo Editor stb.
   A táblázatok készítése ismét módosult, most már táblázatba is szúrhatunk másik táblázatot. Az átalakított Office Vágólapon az összes futó alkalmazásból (beleértve a webböngészőt is) objektumokat gyűjthetjük össze, és szükség esetén beilleszthetjük őket. Az Office Vágólap (Clipboard) maximálisan 12 objektum tárolására alkalmas, amelyeket akár egyszerre is beilleszthetünk. Most már lehetővé vált, hogy egyszerű kattintással – akár egy üres oldal közepén – jelöljük ki a beszúrási helyet. Az Automatikus javítás szolgáltatás segítségével felismerhetjük gépelési, helyes­írási és nyelvtani hibáinkat. Ez a programváltozat a korábbiaknál sokkal jobban támogatja a többnyelvű környezetet és ilyen tartalmú dokumentumok előállítását. A Word 2000-ben a grafikai és rajzeszközök tárháza is bővült. A háromdimenziós hatások, az anyagmintaszerű és áttetsző kitöltő színek és a különféle alakzatok tág lehetőséget nyújtanak a szövegek és grafikák szépítésére, finomítására. Jelentősen továbbfejlesztették a HTML lapok szerkesztésére vonatkozó funkciókat, amelyekkel a World Wide Web és az Internet előnyeit használhatjuk ki.

A Word 2002-es (vagyis 10.0-ás) változata, mint az Office XP legismertebb tagja, ismét könnyebben kezelhető a korábbi változatnál, hatékonyabb, kellemesebb kezelői felületet nyújt a kezdő és haladó felhasználók számára egyaránt. A legtöbb újdonság naponta felhasználható hasznos újítás, illetve a program célszerű továbbfejlesztése. Ezek a Microsoft Office mindegyik programjában azonos módon használhatók.
   Átdolgozták a kezelői felületet. A Microsoft Office XP egyszerűbb, jobban átlátható, könnyebben kezelhető. Az Office programjaiban végzett leggyakoribb feladatok a dokumentum mellett megjelenő a munkaablakokból érhetők el.
   Az intelligens címke az Office XP egyik tartalomfelismerő szolgáltatása, amely dinamikusan segíti a felhasználó munkáját. Használatával az Office XP alkalmazásai, dokumentumai szorosan integrálhatók a weben vagy a vállalati intraneten keresztül elérhető adatforrásokhoz. Az intelligens címkék alkalmazásával időt takaríthatunk meg, mert segítségükkel egyébként csak más programok megnyitása után elvégezhető műveleteket is végrehajthatunk az Office programokban.
   Az Office programjaiban végzett leggyakoribb feladatok a dokumentum mellett megjelenő a munkaablakokból érhetők el.  Újdonságok jelentek meg a dokumentumformázásban is. A 2. telepítő CD-n található, korábban Klipgyűjteménynek nevezett médiatár több száz új képet tartalmaz. A médiatár kezeli az összes médiatípus állományait (képeket, hangokat, mozgóképeket). A program támogatja a kézírás és hangfelismerés funkciókat (bár egyelőre csak angol nyelven).
   A digitális aláírásokkal igazolható, hogy egy dokumentum megegyezik létrehozáskori állapotával, azaz azon később nem módosítottak.
Az Office dokumentumok weblapként elmenthetők a különböző böngészők (Internet Explorer, Navigator, Opera) 3.0-6.0-ás verzióihoz. Ezek már egyaránt kezelik a keretes dokumentumokat, így a fájl különböző böngészőket használó olvasóinak mindig a lehető legjobb minőségű látványban lehet részük. A webarchívum fájlformátum (*.mht, *.xhtml) lehetővé teszi, hogy a webhely összes elemét (beleértve a szöveget és a képeket is) egyetlen fájlba mentsük Word, Access, Excel, PowerPoint, Publisher programokból.
   A Word 2002 kisebb, de igen hasznos változásokat hozott a dokumentumok szerkesztése területén is. A leglényegesebb, hogy egymás után most már 24 objektumot is felhelyezhetünk a vágólapra, ahonnan azok tetszőleges sorrendben, vagy egymás után, egyetlen parancs hatására beilleszthetők a dokumentumba. A Windows XP operációs rendszer alatt a vágólap töltöttsége a Tálcán is megfigyelhető, követhető – ennél valamivel egyszerűbb kijelzést kapcsolhatunk be a Windows 2000 operációs rendszer alatt. A Vágólap saját munkaablakban jelenik meg.
   A program telepítésén csak kis mértékben változtattak, azonban megjelent egy új elem, a termékaktiválás. Ez azt jelenti, hogy a futtatást engedélyező kódot csak a Microsoftos (személyes adatokat nem tartalmazó) regisztráció után kapjuk meg, e nélkül programunk csak korlátozott számú indítást engedélyez. A megoldás célja az illegális programhasználat csökkentése.

A Word 2003-as (vagyis 11.0-ás) változata a Microsoft Office Rendszer tagja, melyben ismét módosítottak a kezelői felületen. Az új termék leginkább a munkacsoportban dolgozók számára nyújt hasznos funkció­bővülést, de az egyre „intelligensebbé” váló dokumentumokat, az átdolgozott felhasználói felületet, a néhány hasznos új szolgáltatást (így az Olvasás, Kutatás, munkaterületek funkciót, a fejlettebb korrektúralehetőségeket, a formázás és stílusok korlátozásait, az Office Online és az XML nyelv támogatást) szívesen fogadják az egyéni felhasználók is. A könyv egyben már olyan terjedelmű lett volna, hogy indokoltnak láttuk öt önálló kötetre bontását.

 

A Word 2007-es (12.0-ás) változata, mint az Office rendszer 2007 legismertebb tagja az Office 2007 Rendszer többi tagjával együtt igen fontos átalakításon esett át. A felhasználói felületet teljesen átformálták a fejlesztők. A felhasználói felület soha nem látott mértékű átalakítására a Microsoft szerint több okból is szükség volt:

·        Felméréseik szerint az általános felhasználói vélemény az, hogy az Office funkcióknak csak mintegy 5 %-át használják,

·        A többi 95 %-ot nem találják, nem jönnek rá kezelésére.

·        A parancsok száma az 1989-ben megjelent első változat 50 parancsával szemben elérte a 270-et.

·        Az eredeti két eszközsáv a Word 2003-ra már 32-re gyarapodott.

·        A Word 2000-ben megjelent munkaablakok száma egyről 19-re emelkedett.

Mindezen okoknak tudható be tehát, hogy szakítottak a korábbi grafikus felhasználói felülettel és teljesen újat alkottak, ahol az eszköztárak és menük szerepét túlnyomó részben a szalagok és lapfülek vették át. A fülekkel válthatunk a különböző funkciókhoz tartozó parancsokat, elrendezéseket, stílusokat, objektumokat összefogó szalagok között. A menük egy része, például a helyi menük és hírmondónak az Office gombból legördíthető Fájl menü maradványa megmaradt.

A kezelőfelület átalakítását hosszas munkafolyamat-elemzés előzte meg, amelyben a felhasználók mindennapos gyakorlatát követték. Az ebből származó több millió megfigyelés alapján dolgozták ki az új kezelőfelületeket. Ezeknek fő jellemzője, hogy megszűntek a hagyományos menük és a párbeszédpanelek száma is jelentősen csökkent. Ami maradt azokhoz viszont nehezebb hozzáférni. Már korábban egyre több vád érte a fejlesztőket (nemcsak a Microsoftot), hogy az ilyen, a napi gyakorlatban elterjedten használt programok kezeléséhez egyre inkább „pilótavizsga” szükséges, azaz a szakértőkön kívül igen kevesen tudtak eligazodni a menük, parancsok egyre szaporodó dzsungelében. Gondoljuk el, hogy a Word első 11 változatában a parancsok száma több tízszeresére nőtt, de a kezelési mód tulajdonképpen megmaradt az első változatban bevezetett gyakorlatnál.

Igaz ugyan, hogy ez a megoldás kvázi szabvánnyá lett és nemcsak az Office programokban alkalmazták, de mára a programok bonyolultsága már másféle felhasználói felületet igényel (tegyük hozzá, hogy közben a hardver is sokat fejlődött, a mai interfészek elképzelhetetlenek akár a 386-os gépeken). Másféle megoldásokon sok cég dolgozott, nem egy ezek közül a gyakorlatban is bizonyított (mint a grafikus programok palettái).

Az Office 12 programok felhasználói felületének legfontosabb új eleme a szalag. Ez a munkaablakok felső részén jelenik meg, és mindig az aktuális munkához, munkafolyamathoz tartozó tartalommal. A szalag váltása – szerencsére – nem adaptív (vagyis nem automatikusan történik), hanem erre ikonokat, valamint a szalagon látható hivatkozásokat (lapfüleket) használhatunk. Hagyományos eszköztárból egy „fél” darab maradt összesen, ez tartalmazza a mentés, visszavonás, mégis, parancsokat.

Az első látásra egyszerű Office menü almenüket tartalmaz, amelyekkel a szokásos dokumentumnyitáson és mentésen túl a Save As almenüben menthetünk a Word 97-2003 formátuma mellett PDF vagy XPS formátumba is. A PDF az Adobe hordozható, ingyenes olvasóval is megtekinthető, a nyomdai kommunikációban kiválóan hasznosítható (minden szüksége nyomdai információt tartalmazó), többféleképpen védhető, és számos más hasznos tulajdonsággal rendelkező formátuma. Ezt választva tapasztalhatjuk, hogy csak egy erősen lebutított változattal találkozunk. Ha tökéletesebb megoldásra lenne szükségünk, akkor szerezzük be az Adobe Acrobat programot (jelenleg több, mint 100 ezer forint). Ha viszont van Acro­batunk, akkor telepíthetjük a hozzáadott Word beépülő modult, amely rengeteg beállítási lehetőséget biztosít.

Az XPS (XML Paper Specification) szintén nyomtatásra előkészített, rögzített, lapelrendezést leíró formátum, amellyel a Microsoft nyilván a konkurens formátumot szeretné leváltani. Mérete viszont saját (béta változaton alapuló) tesztjeink szerint a PDF-nek olykor a hatszorosát is eléri. De ne törjünk felette pálcát, egyelőre béta változatról van szó. A fájlpublikációs párbeszédpanelről is látszik, hogy a megmaradt párbeszédpanelek csak kissé módosultak (ez esetben csupán annyi történt, hogy a Tools gomb máshová került).

A Finish almenüben viszont már csupa új paranccsal találkozunk, amelyek a csoportmunkát hivatottak támogatni. Ezeket a parancsokat a Share almenüben végezhető megosztás előtt alkalmazzuk, vagyis ellenőrizzük a dokumentumot, csatolásokkal látjuk el, kiosztjuk a jogokat és korlátozásokat más felhasználók számára, digitális aláírással látjuk el a dokumentumot (hogy biztosíthassuk az eredetiség igazolását), ellenőrizhetjük a kompatibilitást a korábbi Word változatokkal, valamint „készre jelentve” írásvédetté tehetjük.

Ebben a változatban minden megváltozott, de a korábbi funkciók általában elérhetők. A legtöbb művelethez most a menük helyett a szalagokon elérhető vezérlőelemeket használjuk. Például a legtöbb (leggyakrabban használt) formázási lehetőség elérhető a Home és a Format szalagokról. A beállításokat ráadásul általában minták alapján végezzük. Ezeket a mintákat galériákban helyezték el, amelyek közös jellegzetessége, hogy a bennük szereplő minta fölé mozgatott kurzor hatására a mintának megfelelő formázás megjelenik az aktuális vagy kijelölt szövegrészen.

Ha valakinek ennél részletesebb beállításra van szüksége, akkor a szalagról megjeleníthető a szokásos beállító párbeszédpanel is.

A programverziók továbbfejlesztései természetesen nagymértékben befolyásolták a programnak a futtató környezettel kapcsolatos igényeit is. Minimális rendszerkövetelmények: 

Változat Processzor Memória Háttértár Operációs rendszer
Word 7 386DX 4 MB 20 MB a telepítéshez Windows 95
Word 97 486DX/66 8 MB
16 MB (NT-hez)
80 MB a telepítéshez Windows 95, vagy Windows NT Workstation 3.51 SP 5
Word 2000 Pentium vagy újabb, 75 Mhz (minimum) 20 MB
36 MB (NT-hez)
217 MB a telepítéshez (Office) Windows 95, 98, vagy
Windows NT 4.0 SP 3
Word 2002 Pentium vagy újabb, 133 Mhz (minimum) 24 MB (W98-hoz)
32 MB (ME, NT)
64 MB (W2000)
245 MB a telepítéshez (Office) Windows 98, 2000, ME, Windows XP Professional, Windows XP Home
Word 2003 Pentium 233 MHz vagy újabb 128 MB 320 MB a telepítéshez (Office) Windows 2000 SP 3, vagy annál újabb szerviz-csomaggal, Windows XP
Word 2007 Pentium 500 MHz vagy újabb 256 MB (512 MB ajánlott) 1,5 GB a telepítéshez (Office) Windows XP SP2, Windows XP Tablet PC Edition
Word 2010 Pentium 500 vagy újabb 256 MB (512 MB ajánlott) 3 GB a telepítéshez Windows XP SP3, Windows 7, Windows Vista SP1, Windows Server 2003 R2 (az MSXML 6.0 összetevővel), Windows Server 2008, illetve ezeknél újabb 32 vagy 64 bites operációs rendszer

Szemelvények idevágó cikkeink közül

PDF exportálás Wordből (Computer Panoráma, XVIII. Évf. 9. szám, 2007.)

Acrobat 8 - Platformfüggetlen dokumentumok (Computer Panoráma, XVIII. Évf. 9. szám, 2007.)

Körlevélkészítés Word 2007-ben (Computer Panoráma, XVIII. Évf. 9. szám, 2007.)

Váltás Office 2007-re – Mitől jobb az új Office? (Computer Panoráma, XVIII. Évf. 5. szám, 2007.)

Képletes kifejezések - MS Office: Egyenletszerkesztő (Computer Panoráma, XVIII. Évf. 1. szám, 2007.)

SmartArt diagramok készítése a Microsoft Office 2007-ben (Computer Panoráma, XVII. Évf. 12. szám, 2006.)

Microsoft Word 2007 – A jövő szövegszerkesztője (Computer Panoráma, XVII. Évf. 7. szám, 2006.)

Új Office a láthatáron (Computer Panoráma XVII. évf. 6. szám, 2006.)


 

 

Kapcsolódó lapok

www.njszt.hu

www.ecdl.hu

www.ecdl.lap.hu

www.office.lap.hu

www.szovegszerkeszto.lap.hu

www.office.lap.hu

www.word.lap.hu

www.szakkonyv.lap.hu

www.programleiras.lap.hu


 

Copyright © 2007 Mercator Stúdió


| webtérkép | médiaajánlat | adatvédelem | kapcsolat |