AutoCAD 2018 – Rajzmódosítás (angol változat)

1100 Ft

232 oldal/5,6 MB, formátum: PDF.

ISBN 978-963-365-863-5

Betekintés a könyvbe!

Összevetés másikkal
Cikkszám: 978-963-365-863-5 Kategória: Címkék: ,

Leírás

A rajz a Modify és a Format menü parancsaival, illetve a Properties paletta és a Modify vagy a Modify II eszköztár ikonjaival szerkeszthető, módosítható. Ez a kötet a rajzelemek törlésével, fogók segítségével történő szerkesztésével, áthelyezésével, többszörözésével, elforgatásával, nagyításával, tükrözésével, lekerekítésével, vágásával, illesztésével, szilárdtestek, felületek szerkesztésével stb. foglalkozik.

Bemutatjuk a program 2008-as változatban megjelent műszerfalának, a 2D és 3D vezérlőpaneljeinek utódjaként fejlesztett szalag használatát, köztük az AutoCAD 2011 programban megjelent új szalagokat is ismertetjük, valamint tárgyaljuk a többszörös mutatók, feliratozási objektumok, a 2012-es verzióban megjelent asszociatív poláris, négyszögletes, útvonal menti kiosztások és az új Kiosztás szalag kezelését is. Az AutoCAD 2013 program az ARRAY (KIOSZT) parancs működésében számottevő változást hozott, ezt szintén részletesen tárgyaljuk.

Az AutoCAD 2014 – 2015 programban változtattak a pontfelhők kezelésén és a nyitott vonalláncok lezárásán, amelyre most a Letörés és Lekerekítésparancsok is használhatók.

A 2017-es változatban új beállítási lehetőségeket használhatunk a négyszögletes és poligon revízióbuborékok kialakításához. Módosítottak a fogókkal végezhető szerkesztési műveleteken. Revízióbuborékot egyszerűen létrehozhatunk zárt síkidomokból is. Ilyenkor a revízióbuborék módosításakor az eredeti – létrehozáshoz használt – objektum csúcsponti, körnegyedelő, illetve felezőponti fogóit is alkalmazhatjuk. A revízióbuborék szakaszokkal bővíthető vagy szűkíthető a helyi menü Módosítás parancsával.

Továbbfejlesztették a pontfelhők feldolgozását is. Most már közvetlenül a pontfelhőre is rajzolhatunk, mivel a dinamikus felhasználói koordinátarendszer felismeri a síkokat a pontfelhőben. Továbbfejlesztették a 3D tárgyrasztert is, így már a pontfelhőkből megállapítható jellegzetességeket (él, sarok, tengely stb.) is felhasználhatjuk pontkijelöléshez. A metszet objektum is támogatja a pontfelhőket, amelyekből alaprajzot is készíthetünk.

Könyvünk tömören, a kezdő és haladó felhasználók számára egyaránt érthető módon összefoglalja az AutoCAD 2018-as, magyar nyelvű változatának rajzelemek módosításával, áthelyezésével, vágásával, nyújtásával, tükrözésével, sokszorosításával, törlésével, szilárdtestek és felületek, pontfelhők kezelésével stb. kapcsolatos tudnivalóit.

Vélemények

Még nincsenek értékelések.

„AutoCAD 2018 – Rajzmódosítás (angol változat)” értékelése elsőként

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.