Mercator Stúdió
Elektronikus  Könyvkiadó
Éljenek a fák! Ha elektronikus könyvet vásárol, ők is hálásak!

Üzleti elveink

Többet

Gyorsabban

Kevesebbért

                              

 

Corel PHOTO-PAINT


Mindent megtalál webáruházunkban!

Itt minden Corel Photo-Paint könyv elérhető!


Vélemények

Köszönöm megrendelésem hihetetlenül gyors lebonyolítását. Én már másodszor rendeltem Önöktől, és most is el voltam kápráztatva a gyorsaságtól, és a kiszolgálás milyenségétől. Bízom benne, hogy az utánvét is, valamelyest Önök felé is ilyen gyors lesz. Ezt oktatni kellene minden iskolában, hogyan is kell törődni a vevőkkel, és hogyan lehet megtartani őket. Nagyon köszönöm az ajándék könyveket - nevezzük így a CD-n található ajándékokat. Mindenkinek ajánlani fogom Önöket környezetemben, és ahol csak tudom, mert igazán megérdemlik. Nemsokára ismételten összeállítom rendelésemet, és elküldöm interneten keresztül.  

Sándor Lászlóné, Érd

"A könyvek nagyon jónak tűnnek. Bár még csak átfutni volt időm, de többet megtudtam belőlük, mint a photopaint-ből és egyéb fellelhető tutorial-ból az elmúlt 10 év alatt."

G. Zsolt, Budapest.

A Corel PHOTO-PAINT programmal foglalkozó könyveink:

Corel PHOTO-PAINT X7 - Biblia
Corel PHOTO-PAINT X7 - Kezdő lépések
Corel PHOTO-PAINT X7 - Képmanipuláció
Corel PHOTO-PAINT X7 - Maszkolástól nyomtatásig
Corel PHOTO-PAINT X7 - Testre szabás
Corel PHOTO-PAINT X6 magyar változat - Biblia
Corel PHOTO-PAINT X6 magyar változat - Képmanipuláció
Corel PHOTO-PAINT X6 magyar változat - Testre szabás

Corel PHOTO-PAINT X6 magyar változat - Kezdő lépések
Corel PHOTO-PAINT X6 magyar változat - Maszkolástól nyomtatásig
Corel PHOTO-PAINT X6 angol változat - Biblia
Corel PHOTO-PAINT X6 angol változat - Kezdő lépések
Corel PHOTO-PAINT X6 angol változat - Képmanipuláció
Corel PHOTO-PAINT X6 angol változat - Maszkolástól nyomtatásig
Corel PHOTO-PAINT X6 angol változat - Testre szabás
Corel PHOTO-PAINT X5 magyar változat - Biblia
Corel PHOTO-PAINT X5 magyar változat - Kezdő lépések
Corel PHOTO-PAINT X5 magyar változat - Képmanipuláció
Corel PHOTO-PAINT X5 magyar változat - Maszkolástól nyomtatásig
Corel PHOTO-PAINT X5 magyar változat - Testre szabás
Corel PHOTO-PAINT X5 angol változat - Biblia
Corel PHOTO-PAINT X5 angol változat - Kezdő lépések
Corel PHOTO-PAINT X5 angol változat - Képmanipuláció
Corel PHOTO-PAINT X5 angol változat - Maszkolástól nyomtatásig
Corel PHOTO-PAINT X5 angol változat - Testre szabás
Corel PHOTO-PAINT X4 Biblia
Corel PHOTO-PAINT X3 Biblia
Corel PHOTO-PAINT X3 Biblia (angol változat)
Corel PHOTO-PAINT 12 Biblia
Corel PHOTO-PAINT 11 Biblia
Corel PHOTO-PAINT 10 Biblia
Corel PHOTO-PAINT X4 magyar változat - Képmanipuláció
Corel PHOTO-PAINT X4 magyar változat - Testre szabás
Corel PHOTO-PAINT X4 magyar változat - Maszkolástól nyomtatásig
Corel PHOTO-PAINT X4 magyar változat - Kezdő lépések
Corel PHOTO-PAINT X4 angol változat - Képmanipuláció
Corel PHOTO-PAINT X4 angol változat - Testre szabás
Corel PHOTO-PAINT X4 angol változat - Maszkolástól nyomtatásig
Corel PHOTO-PAINT X4 angol változat - Kezdő lépések
Corel PHOTO-PAINT X3 angol változat - Kezdő lépések
Corel PHOTO-PAINT X3 angol változat - Képmanipuláció
Corel PHOTO-PAINT X3 angol változat - Maszkolástól nyomtatásig
Corel PHOTO-PAINT X3 angol változat - Testre szabás
Corel PHOTO-PAINT X3 magyar változat - Kezdő lépések
Corel PHOTO-PAINT X3 magyar változat - Képmanipuláció
Corel PHOTO-PAINT X3 magyar változat - Maszkolástól nyomtatásig
Corel PHOTO-PAINT X3 magyar változat - Testre szabás
Corel PHOTO-PAINT 12 magyar változat - Kezdő lépések
Corel PHOTO-PAINT 12 magyar változat - Képmanipuláció
Corel PHOTO-PAINT 12 magyar változat - Maszkolástól nyomtatásig
Corel PHOTO-PAINT 12 magyar változat - Testre szabás
Corel PHOTO-PAINT 11 angol-magyar változat - Kezdő lépések
Corel PHOTO-PAINT 11 angol-magyar változat - Képmanipuláció
Corel PHOTO-PAINT 11 angol-magyar változat - Maszkolástól nyomtatásig
Corel PHOTO-PAINT 11 angol-magyar változat - Testre szabás
Corel PHOTO-PAINT 10 - Kezdő lépések
Corel PHOTO-PAINT 10 - Képmanipuláció
Corel PHOTO-PAINT 10 - Maszkolástól nyomtatásig
Corel PHOTO-PAINT 10 - Testre szabás
 

A grafikus programok a képkezelés-és tárolás szempontjából két csoportra oszthatók. A vektorgrafikus szoftverek az ábrázolás során a képet alkotó alakzatokat matematikai egyenletekkel írják le, ebből adódik az az előny, hogy az ilyen képek korlátlan mértékben nagyíthatók és kisebb helyet foglalnak el, hátrányuk, hogy fényképek kezelésére nem alkalmasak (bár ma már léteznek hibrid rendszerek is). Ezzel szemben a rasztergrafikus kép pixelekből áll, és az állományok a kép minden egyes kép­pontjának színét és egyéb jellemzőit eltárolják. E tárolási és feldolgozási mód előnye, hogy min­den egyes képpont külön szerkeszthető, így fényképek feldolgozására, retusálására kiválóan használható, hátránya viszont az, hogy ezek a képek sokkal nagyobb lemezterületet foglalnak és a számítógép memóriájának méretével szemben is igényesebbek, ugyanakkor az ilyen képek minőségromlás nélkül csak korlátozottan nagyíthatók.

A rasztergrafikus programok közé tartozik a kanadai Corel cég PHOTO-PAINT nevű programja is, amelyet a CorelDRAW Graphics Suite programcsomag részeként szerezhetünk be. A program az ipari szabvány Adobe Photoshop rasztergrafikus képfeldolgozó szoftver legnagyobb riválisa. Nem elhanyagolható szempont, hogy a CorelDRAW Graphics Suite teljes programcsomag ára kevesebb, mint az Adobe Photoshopé. E program Linuxos változata is elérhető, olykor ingyen letölthető a Corel cég honlapjáról (linux.corel.com).

Ugyanakkor a Corel programcsomagjában a következő komponenseket is megkapjuk:
  • internetes honlapszerkesztőt, vektoros rajzoló és irodai marketinges szoftvert (ez maga a CorelDRAW program),
  • fényképszerkesztő és festőprogramot (Corel Photo-Paint),
  • animációkészítőt (ez a Corel R.A.V.E. nevű alkalmazás) - sajnos az X3-X6 csomagból kivették,
  • a bittérképből vektoros képet előállító szoftvert (CorelTrace),
  • háttérkép-előállító (textúra-készítő) szoftvert (CorelTexture),
  • az animációk és akár programba ágyazott képek mentésére szolgáló „képlopó” programot (Corel Capture),
  • a munkák automatizálásához a Microsoft Visual Basic for Applications ipari szabvány szerint elkészített programnyelvet,
  • a fontok telepítésére, eltávolítására, csoportosított megjelenítésére használható betűkészlet-kezelőt (Bitstream® Font Navigator),
  • a régebbi munkák, képek megkeresését támogató katalóguskészítőt (Canto Cumulus Desktop),
  • a CorelDRAW programmal előállított PDF-állományok megtekintéséhez  PDF-olvasót (Adobe Acrobat Reader),
  • valamint grafikus szűrőként Adobe Photoshop kompatibilis plug-in programokat (Digimarc Digital Watermarking, Human Software Squizz!).
A Photoshophoz hasonlóan ezzel a szoftverrel szintén mindenféle képfeldolgozással kapcsolatos probléma megoldható. Ugyancsak a Photoshophoz hasonló megoldásokat, ott kvázi szabvánnyá vált gyakorlatot követték a Corel PHOTO-PAINT program készítői.
Változat Processzor Memória Háttértár Operációs rendszer
6 386DX 4 MB (W95)
12 MB (WNT)
120 MB a telepítéshez Windows 95, vagy
Windows NT 3.51
7 486 DX4,Pentium ajánlott 8 MB (W95)
16 MB (WNT)
120 MB a telepítéshez Windows 95, vagy Windows NT 4.0
9 Pentium vagy újabb, 133 MHz (minimum) 32 MB 100 MB a telepítéshez Windows 95, 98, vagy Windows NT 4.0
10 Pentium vagy újabb, 200 MHz (minimum) 64 MB 160 MB a telepítéshez Windows 98, Windows ME vagy Windows NT 4.0, 2000, XP
11 200 MHz-es Pentium II processzor (vagy PowerMac G3) 64 MB RAM (Windowsnál 128 MB RAM ajánlott) 200 MB a telepítéshez Windows 98, Windows ME vagy Windows NT 4.0 (SP 6), 2000, XP operációs rendszer (Macintosh gépen Mac OS 10.1)
12 200 MHz-es Pentium II processzor (vagy PowerMac G3) 64 MB RAM (Windowsnál 128 MB RAM ajánlott) 250 MB a telepítéshez Windows 2000, XP operációs rendszer (Macintosh gépen Mac OS 10.1)
X3 600 MHz-es Pentium III processzor (vagy PowerMac G3) 256 MB RAM 200 MB a telepítéshez Windows 2000, vagy Windows XP, Windows XP Tablet PC (Macintosh gépen Mac OS 10.1)
X4 800 MHz-es Pentium III processzor (vagy AMD Athlon XP) 512 MB RAM 200 MB a telepítéshez Windows XP (SP2), Windows XP Tablet PC, Windows Vista (32 vagy 64 bites) operációs rendszer
X5 Pentium IV processzor (vagy AMD Athlon, AMD Opteron) 512 MB RAM 750 MB a telepítéshez Windows XP (SP2), Windows XP Tablet PC, Windows Vista,
Windows 7 (32 vagy 64 bites) operációs rendszer
X6 Pentium IV processzor (vagy AMD Athlon, AMD Opteron) 512 MB RAM 1,5 GB a telepítéshez Windows XP (SP2), Windows XP Tablet PC, Windows Vista,
Windows 7 (32 vagy 64 bites) operációs rendszer

Copyright © 2007 Mercator Stúdió
| webtérkép | médiaajánlat | adatvédelem | kapcsolat |