Mercator Stúdió
Elektronikus  Könyvkiadó
Éljenek a fák! Ha elektronikus könyvet vásárol, ők is hálásak!

Üzleti elveink

Többet

Gyorsabban

Kevesebbért

                              

Photoshop CC 2014 - Kezdő lépések (angol nyelvű változat)

Mercator Stúdió, Pétery Kristóf, Adobe Photoshop CC képmanipuláció

A program korábbi változatáról szóló könyvünkhöz hasonlóan most is négy, téma szerint jól elkülöníthető kötetben ismertetjük a Photoshop szoftver CC 2014, vagyis 15.0 változatával kapcsolatos tudnivalókat. Így nemcsak kisebb méretű, de olcsóbban letölthető állományokat adhattunk közre, ami különösen a felhasználók szerint szintén fontos szempont.

Ebben a kötetben a képszerkesztő programnak azokat az alapszolgáltatásait írjuk le, amelyek ismerete feltétlenül szükséges a program működtetéséhez. Itt ismertetjük a rendszer erőforrásigényét, a program telepítését és eltávolítását, a használathoz szükséges parancsok közül az alapvetőket (a megjelenítés, a fájlkezelés és az egyszerű objektumok létrehozásának parancsait), valamint a segítő és oktató rendszer alkalmazását, az online Internetes kapcsolatok elérését. Külön kitérünk a legújabb, Photoshop CC 2014 változatban megjelent újdonságokra. Részletesen tárgyaljuk a Bridge fájlkezelő és a mini Bridge használatát is.

Szerző: Pétery Kristóf

ISBN 978-963-365-128-5       319 oldal/19,1 MB Ára: 1500 Ft

Részletesebb bemutatás    


A Photoshop CC 14.1 verzió újdonságai:

  • Kialakították az Adobe Generátor technológiát, amellyel a fejlesztők automatizálhatják az időigényes feladatokat.
  • Automatizálták a képek szeletelését is a webes technológiákhoz
  • Továbbfejlesztették a rázkódáscsökkentés szűrőt
  • Új vezérlők jelentek meg az árnyékok, csúcsfények és középtónusok tartományának és elmosódottságának módosítására

A Photoshop CC 14.2 verzió újdonságai:

  • Bevezették a perspektivikus hajlítást, amellyel a képnek csak adott részein változtathatjuk meg a perspektívát, utólag módosíthatunk a használt objektív látószögén.
  • Az intelligens objektumok összekapcsolásával és megosztásával azok különböző Photoshop-dokumentumban is felhasználhatók. Ez hely és időtakarékos megoldás.
  • A Photoshopból is alkalmazható a 3D nyomtatás (a kivitelezéshez helyi nyomtató vagy online szolgáltatás szükséges).
  • A Mercury grafikus motor átalakításával gyorsabb működést értek el az Intelligens élesítés, Életlenítési galéria, a Cseppfolyósítás és a Bábu hajlítása funkciók használatához.
  • A kitöltéshez használt szkriptelt mintázatok és kitöltések előnézet alapján alakíthatók ki.
  • Kisebb fejlesztéseket végeztek, új gyorsgombok jelentek meg a munkafolyamatok gyorsítása érdekében.

A Photoshop CC 2014 verzió bejelentett újdonságai:

  • Továbbfejlesztették a rétegszedőket, melyek módosításai szinkronizálhatók a többi réteggel.
  • A beágyazott intelligens objektumok kapcsolttá alakíthatók, a külső fájlok automatikusan egyetlen mappába csomagolhatók.
  • Az Életlenítési galériában mozgási effektusokat (görbevonalú és körkörös életklenítést) alkalmazhatunk.
  • Az automatikus fókuszterület kijelölés segíti a maszkolást.
  • Továbbfejlesztették a tartalomérzékeny kitöltést a folytonosabb, élethűbb átmenetek kialakítása érdekében.
  • Az intelligensebb segédvonalak már megjelenítik a mozgatott objektumok közötti távolságot is, ami segít a pontosabb elhyezésben.
  • A Typekit gyűjteményből búvíthetjük telepített betűtípusainkat. A hiányzó betűtípusokat a program automatikusan pótolhatja.
  • A betűtípusok keresése, kiválasztása név alapján, de azonnali előnézet megjelenítése mellett végezhető.
  • Precízebbé tették az Adobe Camera Raw 8 alkalmazást, melyben a perspektivikus torzítások is javíthatók és interaktív hisztogramot használhatunk.
  • Továbbfejlesztették a 3D nyomtatási lehetőségeket, új nyomtatókat támogat a program, kapcsolódhatunk külső gyártók 3D modellező alkalmazásaihoz.
  • Továbbfejlesztették az Adobe Generatort (képek elnevezését, alapértelmezett értékek elmentését, új API-t vezettek be).
  • Továbbfejlesztették a Windows 8.1 rendszert használó eszközök támogatását, hogy egyenletesebb ecsetvonásokat alkalmazhassunk.
  • Növelték a Mercury grafikus motor teljesítményét, aminek köszönhetően a képnagyítás sebessége, a felskálázás minősége nagyságrendileg javult. Így még jobban javíthatunk a kis felbontású képek megjelenésén.
  • Már előzetesen megtekinthetjük az új, kísérleti fázisban lévő funkciókat és befolyásolhatjuk a fejlesztést.
  • Újabb munkafolyamat-gyorsító fejlesztéseket végeztek (módosítottak a Szín panelen, a legutóbbi ecsetek kiválasztásán, a munkaterületek szinkronizálásán, új billentyűkombinációkat, testre szabott menüket vezettek be, stb.).
  • Az alkalmazható PNG fájlok mérete megnőtt.

A Photoshop CC 2014.1 verzió bejelentett újdonságai:

  • Kibővítették a 3D nyomtatási támogatást (új nyomtatók és szolgáltatások).
  • Több 3D fájlformátumot támogatnak (VRML, U3D, PLY és IGES).
  • A 3D modellek könnyebben festhetők.
  • Egyszerre több 3D objektum is nyomtatható.
  • Továbbfejlesztették a 3D nyomtatási munkafolyamatot.

További Photoshop könyveink:

Adobe Photoshop CC 2015 Biblia - angol változat
Adobe Photoshop CC 2015 - Képmanipuláció - angol változat
Adobe Photoshop CC 2015 - Maszkolástól nyomtatásig - angol változat
Adobe Photoshop CC 2015 - Testre szabás - angol változat
Adobe Photoshop CC 2015 - Kezdő lépések - angol változat

Adobe Photoshop CC 2015 Biblia - magyar változat
Adobe Photoshop CC 2015 - Képmanipuláció - magyar változat
Adobe Photoshop CC 2015 - Maszkolástól nyomtatásig - magyar változat
Adobe Photoshop CC 2015 - Testre szabás - magyar változat
Adobe Photoshop CC 2015 - Kezdő lépések - magyar változat

Adobe Photoshop CC 2014 Biblia - angol változat
Adobe Photoshop CC 2014 - Képmanipuláció - angol változat
Adobe Photoshop CC 2014 - Maszkolástól nyomtatásig - angol változat
Adobe Photoshop CC 2014 - Testre szabás - angol változat
Adobe Photoshop CC 2014 - Kezdő lépések - angol változat

Adobe Photoshop CC 2014 Biblia - magyar változat
Adobe Photoshop CC 2014 - Képmanipuláció - magyar változat
Adobe Photoshop CC 2014 - Maszkolástól nyomtatásig - magyar változat
Adobe Photoshop CC 2014 - Testre szabás - magyar változat
Adobe Photoshop CC 2014 - Kezdő lépések - magyar változat

Adobe Photoshop CC Biblia - angol változat
Adobe Photoshop CC - Képmanipuláció - angol változat
Adobe Photoshop CC - Maszkolástól nyomtatásig - angol változat
Adobe Photoshop CC - Testre szabás - angol változat
Adobe Photoshop CC - Kezdő lépések - angol változat

Adobe Photoshop CC Biblia - magyar változat
Adobe Photoshop CC - Képmanipuláció - magyar változat
Adobe Photoshop CC - Maszkolástól nyomtatásig - magyar változat
Adobe Photoshop CC - Testre szabás - magyar változat
Adobe Photoshop CC - Kezdő lépések - magyar változat

Adobe Photoshop CS6 Biblia
Adobe Photoshop CS6 - Képmanipuláció
Adobe Photoshop CS6 - Maszkolástól nyomtatásig
Adobe Photoshop CS6 - Testre szabás
Adobe Photoshop CS6 - Kezdő lépések

Adobe Photoshop CS6 Biblia - magyar változat

Adobe Photoshop CS6 - Képmanipuláció - magyar változat
Adobe Photoshop CS6 - Maszkolástól nyomtatásig - magyar változat
Adobe Photoshop CS6 - Testre szabás - magyar változat
Adobe Photoshop CS6 - Kezdő lépések - magyar változat

Adobe Photoshop CS5 Biblia - magyar változat 
Adobe Photoshop CS5 - Maszkolástól nyomtatásig - magyar változat
Adobe Photoshop CS5 - Testre szabás - magyar változat
Adobe Photoshop CS5 - Képmanipuláció - magyar változat
Adobe Photoshop CS5 - Kezdő lépések - magyar változat 
Adobe Photoshop CS5 Biblia 
Adobe Photoshop CS5 - Kezdő lépések 
Adobe Photoshop CS5 - Képmanipuláció
Adobe Photoshop CS5 - Maszkolástól nyomtatásig
Adobe Photoshop CS5 - Testre szabás
Adobe Photoshop CS4 Biblia 
Adobe Photoshop CS3 Biblia 
Adobe Photoshop CS2 Biblia 
Adobe Photoshop CS Biblia 
Adobe Photoshop 7 Biblia 
Adobe Photoshop CS4 (11) - Kezdő lépések - magyar változat 
Adobe Photoshop CS4 (11) - Képmanipuláció - magyar változat
Adobe Photoshop CS4 (11) - Maszkolástól nyomtatásig - magyar változat
Adobe Photoshop CS4 (11) - Testre szabás - magyar változat
Adobe Photoshop CS4 (11) - Kezdő lépések 
Adobe Photoshop CS4 (11) - Képmanipuláció
Adobe Photoshop CS4 (11) - Maszkolástól nyomtatásig
Adobe Photoshop CS4 (11) - Testre szabás
Adobe Photoshop CS3 (10) - Kezdő lépések (magyar változat) 
Adobe Photoshop CS3 (10) - Képmanipuláció (magyar változat)
Adobe Photoshop CS3 (10) - Maszkolástól nyomtatásig (magyar változat)
Adobe Photoshop CS3 (10) - Testre szabás (magyar változat)
Adobe Photoshop CS2 (9) - Kezdő lépések (magyar változat) 
Adobe Photoshop CS2 (9) - Képmanipuláció (magyar változat)
Adobe Photoshop CS2 (9) - Maszkolástól nyomtatásig (magyar változat)
Adobe Photoshop CS2 (9) - Testre szabás (magyar változat)
Adobe Photoshop CS (8) - Kezdő lépések (magyar változat) 
Adobe Photoshop CS (8) - Képmanipuláció (magyar változat)
Adobe Photoshop CS (8) - Maszkolástól nyomtatásig (magyar változat)
Adobe Photoshop CS (8) - Testre szabás (magyar változat)
Adobe Photoshop 7 - Kezdő lépések (magyar változat) 
Adobe Photoshop 7 - Képmanipuláció (magyar változat) 
Adobe Photoshop 7 - Maszkolástól nyomtatásig (magyar)
Adobe Photoshop 7 - Testre szabás (magyar változat)
Adobe Photoshop 6

Copyright © 2007 Mercator Stúdió
| webtérkép | médiaajánlat | adatvédelem | kapcsolat |